Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
linkek.frissek
linkek.frissek : Rihanna esküvőjét szervezi

Rihanna esküvőjét szervezi

  2012.10.30. 20:57


Elméleti síkon a Chris Brownnal közös álomesküvőjének több részletét is kidolgozta már. 

Katy Perry legyen ott. Ez a legfontosabb dolog, amit a barbadosi énekesnő potenciális álomesküvőjével kapcsolatban megfogalmazott, legalábbis a hozzá közel álló források beszámolói szerint. Rihanna rugyanis roppant módon csalódott lenne, ha Katy nem jelenne meg az esküvőjén. A beszámoló szerint tehát Riri azon agyal, hogyha hozzámenne Chris Brownhoz, milyen körítést kapna a nagy nap. A 24 éves énekesnő és Brown éppenhogy, csak újra hivatalosan is egy pár lettek, Rihanna azonban annyira el van varázsolva, hogy állítólag már a vendéglistát is majdnem véglegesen kidolgozta. Katy miatt pedig azért aggódik már előre is, mert komolyan tart attól, hogyha tényleg sor kerülne arra, hogy egybekelnek Brownnal, akkor a számára legfontosabb emberek közül lehet, hogy néhányan nem lesznek hajlandóak megjelenni kapcsulatuk viharossága miatt. 

Emlékeztetőül: Brown 2009-ben összeverte Rihannát, és az ideiglenes távolságtartás után azóta is se veled, se nélküled kapcsolatban volak.

„Rihanna természetesen tudja és megérti, hogy egyes barátai miért nem tudják magukat túltenni azon a döntésén, hogy újra Brownnal van. – mondta egy forrás a brit Look magazinnak. – Rihanna nem volt ott Katy és Russell Brand esküvőjén, így sokak szerint nem volna túl nagy sokk, ha viszont sem történne meg ugyanez. De Rihanna mérhetetlenül csalódott volna.”

A forrás azt is felfedte, hogy az álomesküvő vendáglistáján mindenképpen helye lenne Stella McCartney divattervezőnőnek, és természetesen Jay-Z-nek is. Kérdés persze, hogy a hiphop mogul megjelenne-e, főleg azután, hogy a múltkor kifejtette, hogyha Brown bármilyen téren is bántja Ririt, tönkreteszi a karrierjét.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre