Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
linkek.frissek
linkek.frissek : Lambert nyomorúltjai

Lambert nyomorúltjai

  2013.01.04. 16:23


Adam Lambert a minap moziban járt, de a helyett, hogy élvezte volna a Nyomorultak című zenés filmet, tweetje szerint, kiakadt némelyik fahangú szereplő előadásától.

Az American Idol második helyezettje alig várta, hogy bemutassák a Nyomorultak zenés filmváltozatát, mert elmondása szerint ezen a musicalen nőtt fel. De ahogy az előadás utáni twitter-bejegyzéséből kitűnik, az élmény nem volt pozitív:

A látvány lenyűgözött, de a zene erősen csorbult az olyan színészek miatt, akik úgy tesznek, mintha tudnának énekelni.” 

Név szerint nem írta le, de kiderült, hogy a kritika főleg Amanda Seyfriednek, Hugh Jackmannek és Russell Crowe-nak szólt. A Nyomorultak új változata azzal reklámozta magát, hogy a felvételek során a színészek élőben énekeltek. Adam épp ezt kifogásolta: 

Zsír, hogy nem felvett cuccokat használtak, de ilyen énekhangokkal talán jobb lett volna playbackben nyomulni. Nem ártott volna egy kis korrekció a daloknak utólag. Persze, remek reklám, hogy milyen bátrak voltak a színészek, mert élőben lenyomták, de akkor talán olyanokat kellett volna keresni, akik tudnak is énekelni” – fejezte be Lambert. 

Néhány szereplővel azonban Adam is nagyon elégedett volt: 

Anne Hathaway a kivétel, de Helena Bonham Carter és Sasha Baron Cohen is remek volt.” 
Az Eponine-t alakító Samantha Barks is elnyerte a tetszését, aki ugye Taylor Swift elől halászta el a szerepet.

Ti láttátok a filmet? Hogy tetszett?

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre