Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
linkek.frissek
linkek.frissek : Madonna s Psy fellpse

Madonna s Psy fellpse

  2012.11.16. 17:02


A koreai csodabogr Madonnval duettezett, s sszell Bieberrel. 

Madonna nem igazn tud mr olyan dolgot tenni, amitl meglepdnk, de azrt amikor keddi, New Yorkban tartott koncertjn egyszer csak vad lovagl-tncba kezdett Psy oldaln, azrt az meglepte a Madison Square Gardenben sszegylt hszezer nzt. Persze risi ovci ksrte a meglepetsvendget, aki risi hangulatot teremtett a sznpadon. 

Mieltt New Yorkba rkezett, Psy annyit elrult a twittern, hogy valami nagy dologra kszl.

„Azt hiszem, ma este egy barttal fogok tncolni, s trtnelmet csinlni. Majd megltjtok.” – csiripelte.

Egy brit rdiadnak adott interjjban pedig elmondta, hogy mirt nem akar gigaslgerbl, a Gangnam Style-bl angol verzit is csinlni, annak ellenre, hogy sok felkrst kapott mr erre.

„Mr mirt fordtanm le angolra? Annyi ember volt eddig is, aki lvezte csak a zene miatt. Szval arra jutottam, hogy taln ha lefordtanm, taln pran rlnnek, de biztos sokan sszezavarodnnak, hiszen ms lenne, mint amit eddig kpzeltek. gyhogy nem teszem meg.”

Psy egybknt azt is elmondta, hogy j dalokon dolgozik, illetve mr megkezdett egy kzs projektet Justin Biebrrel is. s mit csinlna mg szvesen? Pl. szvesen megtantan az jravlasztott amerikai elnkt, Barack Obamt a Gangnam tncra, mert gy hallotta, az azt mondta, hogy szerinte tudja, hogyan kell ropni az emblematikus mozdulatokat.

Hogy tetszett Madonna s Psy kzs eladsa?


 

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE